Taxi és uber tiltsák be

Újraindult az Uber Budapesten

Helyi hírek

2016-os kivonulása után újra működik az Uber Budapesten. A cég szerint csak az elmúlt hetekben 2,5 ezren jelentkeztek sofőrnek.

Az Uber a piacvezető Főtaxi leánycégével, az F Mobilitás Kft.-vel indította újra a szolgáltatást.

Reich Ádám, az F Mobilitás Kft. ügyvezetője és Kardos Eszter, az Uber magyarországi vezetője a Forbes-nak elmondta, az Uber ma már egyértelműen azt az irányt követi, hogy partnerségre lépjen a taxivállalatokkal a korábbi ellentétekből tanulva, erre van példa az Egyesült Államokban és már Európában is számtalan városban.

A magyar rajthoz pár hét alatt két és félezer jelentkezés érkezett sofőri pozícióra. Reich szerint továbbra is lehet hinni a piac önszabályozó mechanizmusaiban, így már középtávon is annyi sofőr lesz, mint ahány utas van. Az állományt független vállalkozók alkotják, akik akkor, ott, és úgy dolgoznak, ahogy szeretnének, nincs tagdíj és csak jutalékot kell fizetniük a fuvardíjból.

Az Ubernek hatósági áron kell szolgáltatnia, mint minden más taxis cégnek. A budapesti szabályoknak megfelelően a kocsik sárgák lesznek, és borostyánsárga lesz a szabadjelző is.

2022 végén az Uber bejelentette, hogy miután több nagyvárosból kitessékelték részben a helyi taxitársaságok lobbitevékenységének köszönhetően, több ezer londoni taxis számára elérhető fuvarközvetítő tevékenységet indít. A cég az elmúlt időszakban számos metropoliszban sikerrel ütött nyélbe hasonló megállapodásokat taxitársaságokkal és taxis flottaüzemeltetőkkel, így ma már az Uber appján keresztül is lehet taxit hívni egyebek mellett New Yorkban, Párizsban, Rómában és Los Angelesben is.