Menekültek orosz-ukrán háború

Már hatszáz alkalommal segítették a rendőrség munkáját a határon a debreceni egyetemisták

Egyetem

A Debreceni Egyetem önkéntes hallgatói már több mint két hónapja teljesítenek szolgálatot a biharkeresztesi határon. Eddig hatszáz alkalommal segítették a rendőrség munkáját tolmácsolással, megkönnyítve ezzel a határra érkező menekültek idegenrendészeti eljárásainak lefolytatását.
A Debreceni Egyetem az orosz-ukrán konfliktus kezdete óta segíti a Magyarországra érkező bajbajutottakat. Az intézmény kollégiumi férőhelyeket biztosít, adománygyűjtéseket szervez a menekülőknek, valamint önkéntes hallgatók révén közvetlenül a határ mellett is segítséget nyújt.

A március közepén létrehozott Humanitárius Koordinációs Bizottság felhívására eddig mintegy félszáz egyetemi hallgató látott el önkéntes feladatokat a biharkeresztesi határállomáson.

A Debreceni Egyetem tovább segíti, támogatja az Ukrajnából érkező bajbajutottakat. Büszkék vagyunk diákjainkra, akik társadalmi felelősségvállalásukkal példát mutatnak társaiknak, mindannyiunknak. Teszik mindezt úgy, hogy többen közülük közvetve, vagy közvetlenül érintettek a háborús konfliktusban

– mondta el a hirek.unideb.hu-nak Pető Károly, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese.

Az ukránul, illetve oroszul beszélő egyetemisták minden nap reggel 7, délután 16, és este 23 órától teljesítettek 8 órás szolgálatot és segítették a menekülőket az idegenrendészeti regisztrációban.

Az egyetem hallgatói május 31-ig közel 600 alkalommal segítették a rendőrség munkáját tolmácsolással, megkönnyítve ezzel a határra érkező menekültek idegenrendészeti eljárásának lefolytatását. A hallgatókat Biharkeresztesre szállító gépkocsi március óta több mint 35 ezer kilométert tett meg

– sorolta az önkéntes program szervezését és koordinálását végző Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ munkatársa, Juhász Béla Szilárd.

Az önkéntes hallgatók számára a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata egyebek mellett ösztöndíjat biztosít.