Repülőjegy, utazás, vízum

A bécsi repülőtér történetének második legnagyobb forgalmát érte el tavaly

Gazdaság

A bécsi repülőtér tavaly az előző évi utasforgalmához képest 24,7 százalékos növekedéssel történetének második legmagasabb forgalmát érte el, 29,5 millió légiutas kezelésével – jelentette be csütörtökön Julian Jäger, a reptér üzemeltetője, a Flughafen Wien AG vezérigazgatója.

A vezérigazgató szerint az utasforgalom az idén meghaladja majd a 30 milliót. Az éves eredményről tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a repülőtérnek “sikerült elérnie az optimális utazómagasságot”. Az idei forgalomról tett óvatos becslés elsősorban a geopolitikai kockázatoknak tudható be. A közel-keleti helyzet eszkalálódása feljebb hajthatja az olajárakat, így a kerozin árakat és ezzel együtt a repülőjegyek árát is.

Elmondása szerint a nyaralási célú utazások iránti kereslet 2023-ban különösen nagy volt. A szegmens forgalma sokkal erőteljesebben élénkült, mint az üzleti utazásoké, ahol a világjárvány következményei még mindig érezhetőek.

Az elmúlt év vezető úti céljai Antalya, Mallorca, Barcelona, Bangkok, New York és Tajpej voltak, az országok rangsorában pedig Németország, Spanyolország és Olaszország vezeti a listát.

A bécsi repülőtér legnagyobb légitársasága a Lufthansa leányvállalata, az AUA 46,9 százalékos piaci részesedéssel. Összességében a Lufthansa-csoport piaci részesedése 51,4 százalék volt.

A bécsi repülőteret használó két legnagyobb diszkont légitársaság a Ryanair és a Wizz Air volt. A Ryanair mintegy 6 millió utassal 20,2 százalékos piaci részesedést ért el, a Wizz Air részesedése pedig 2 millió utassal 6,9 százalékos volt.

Bécs nemzetközi repülőtere, a Schwechat a pandémia által nem érintett utolsó évben, 2019-ben érte el legmagasabb forgalmát 31,7 millió légiutas kezelésével, 2023-ban ennek a 93 százalékát teljesítette.

A bécsi repülőtér hamarabb kilábalt a pandémia tömegközlekedésre gyakorolt negatív következményeiből a Lufthansa-csoport németországi légi csomópontjainál. München a válság előtti szintnek csak 80 százalékát érte el 2023-ra, Frankfurt pedig a 84 százalékát. Zürich, az AUA testvérvállalatának, a Swissnek a bázisreptere a 2019-es utasszám 92 százalékát érte el.

A Flughafen Wien csoport nemzetközi érdekeltségeinél 2023-ban még a válság előtti szintet is meghaladta a forgalom. A máltai repülőtér utasforgalma 7,8 millióra nőtt, ami 6,7 százalékos növekedés a 2019-es válság előtti szinthez képest. A kassai repülőtér forgalma a 2019-eshez képest 12 százalékkal 622 ezer utasra növekedett,

A Flughafen Wien AG a további növekedés érdekében az idén folytatja terminálbővítő beruházásait. A 3. terminál déli szárnyának alapkőletétele februárban várható, míg a tervezett harmadik kifutópályáról a vezérigazgató szerint idén még nem születik döntés. Az előkészítő munkák azonban folyamatban vannak és 2025-ben vagy 2026-ban hozhatják meg a döntést. A kifutópálya kivitelezése a becslések szerint hét évet vehet igénybe.

https://www.finanzen.at/nachrichten/aktien/flughafen-wien-wieder-auf-optimaler-reiseflughoehe-1032976599

(MTI)