Bíróság, kalapács

Hivatali visszaélés miatt emeltek vádat egy baranyai polgármester ellen

Rendőrség

A Szigetvári Járási Ügyészség vádat emelt egy Szigetvár környéki falu polgármestere és egy közfoglalkoztatott ellen, valótlan tartalmú igazolások felhasználása miatt.

A vádirat szerint a vádlott férfi egy Szigetvár környéki falu polgármestere, a vádlott nő pedig közfoglalkoztatott volt az önkormányzatnál.

A nő 2023. januártól márciusig több napon keresztül, alkalmi munkavállalóként dolgozott Pécsett egy vendéglátóhelyen. Ezeken a napokon reggel aláírta a közfoglalkoztatottak jelenléti ívét, azonban ebben a formában nem végzett munkát, Pécsre utazott dolgozni.

Erről a polgármester is tudomással bírt, ennek ellenére hivatali helyzetével visszaélve igazolta a nő közfoglalkoztatását, majd a valótlan tartalmú magánokiratokat a polgármesteri hivatalhoz benyújtotta a nő munkabérének kifizetése érdekében. Ezen igazolások alapján a nő hozzájutott a közfoglalkoztatotti jövedelemhez azon napok után is, amelyeken ilyen minőségben nem dolgozott.

A nő munkabére a költségvetésben vagyoni hátrányként jelentkezett, ami azonban nem haladta meg az 500.000 forintot, így ezzel kapcsolatban nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.

A polgármestert hivatali visszaélés bűntettével és hamis magánokirat felhasználása vétségével, a nőt bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségével vádolja az ügyészség. Az ügyészség vádiratában a polgármesterrel szemben pénzbüntetés, a nővel szemben próbára bocsátás kiszabását indítványozta.