Új vezetőt választottak a legnagyobb észak-írországi kormánypárt élére

Világ

Edwin Poots tartományi mezőgazdasági minisztert választották pénteken az észak-írországi felekezetközi koalíciós kormány nagyobbik pártja, a koronahű protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetőjévé. Ez azt is jelenti, hogy a jövő hónap végétől Poots lesz Észak-Írország új miniszterelnöke.

A jelenlegi észak-írországi miniszterelnök, Arlene Foster április végén jelentette be, hogy május 28-án távozik a DUP éléről, június végén pedig a kormányfői tisztségből is.

Ennek közvetlen előzményeként a DUP számos képviselője – több okból is régóta érlelődő elégedetlenségének kifejezéseként – bizalmatlansági kezdeményezést indított ellene.

 

Edwin Poots versenytársa a vezetőválasztási folyamatban Sir Jeffrey Donaldson, a londoni alsóház DUP-frakciójának vezetője volt.

Sir Jeffrey sokkal ismertebb politikusa az észak-írországi britpárti protestáns mozgalomnak, mint Poots, 19-17 arányban mégis Edwin Poots nyerte meg az új vezetőről döntő titkos pénteki voksolást, amelyen a DUP belfasti és londoni parlamenti képviselőiből összeállított szavazóbizottság tagjai vettek részt.

Az 1971-ben, vagyis éppen ötven éve létrejött DUP történetében Poots mindössze a negyedik vezető a pártot alapító néhai Ian Paisley tiszteletes, az őt követő Peter Robinson és a most leköszönő Arlene Foster után.

Arlene Fostert 2015 decemberében választották a DUP vezetőjévé, és 2016 januárjában – a belfasti törvényhozás legnagyobb pártjának vezetőjeként – az észak-írországi egységkormány miniszterelnöke lett.

Mindkét tisztségében ő volt az első női vezető Észak-Írország történetében.

Április 28-án bejelentett lemondási szándékának előzményeként a belfasti és a londoni parlamentben működő DUP-frakciók tagságának hozzávetőleg 80 százaléka levélben kezdeményezett bizalmatlansági eljárást ellene.

Arlene Foster azonban – a bizalmatlansági eljárás elkezdését megelőzve – már másnap közölte, hogy utat enged az új vezető megválasztásának előkészítésére.

Hosszabb ideje érzékelhető volt a DUP meghatározó döntéshozó köreiben az egyre mélyülő elégedetlenség Arlene Foster tevékenységével szemben.

Az egyik fő ütközési pont a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez csatolt észak-írországi protokoll, amelynek elsődleges célja az, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság 499 kilométeres határán – az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatárán – ne kelljen visszaállítani az észak-írországi rendezési folyamat egyik legfőbb vívmányaként hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzést.

Ezt azon az áron lehetett elérni, hogy Nagy-Britannia és Észak-Írország között, az Ír-tengeren jött létre részleges belső vámhatár. Ezt a megoldást azonban az unionista oldalon nagyon sokan súlyosan bírálják, azzal az érvvel, hogy ez kikezdi Észak-Írország integráns helyzetét az Egyesült Királyságon belül.

Ezekből az unionista körökből az utóbbi hónapokban rengeteg bírálat érte Arlene Fostert is a Brexit-megállapodáshoz fűzött észak-írországi protokoll elfogadásáért, annak ellenére, hogy Foster személyesen is többször követelte a protokoll eltávolítását a Brexit-egyezményből.

A DUP az ír sziget egyesítését pártoló britellenes katolikus mozgalom legnagyobb pártjával, a Sinn Féinnel együtt kormányozza Észak-Írországot, olyan egységkormányt alkotva, amely a korábbi évtizedek súlyos felekezeti konfliktusainak idején teljesen elképzelhetetlen lett volna.

(MTI)