Beyoncé

Rasszista botrány tört ki Beyoncé ékszere miatt

Világ

Az énekesnő egy fotózáson viselhette a világ egyik legértékesebb gyémántját, ami miatt hatalmas botrány tört ki.

Beyoncét óriási megtiszteltetés érte, a világon ő a negyedik hölgy, akinek a nyakát díszíthette a 9,3 milliárd forint értékű gyémánt.

Korábban csak a brit aktivista Mary Whitehouse 1957-ben egy Tiffany-bálon, a mozicsillag Audrey Hepburn 1961-ben az Álom luxuskivitelben című film bemutatóján, valamint Lady Gaga a 2019-es Oscar-gálán hordhatta a gyémántot – írja a Blikk. Így hát nem véletlen, hogy boldogsággal töltötte el a felkérés az énekesnőt. Később aztán szembesítették a drágakő történetével, vagyis azzal, hogy az általa viselt 128 karátos Tiffany-ékszert egy dél-afrikai bányában dolgozó rabszolgák termelték ki, akik közül sokan a halálukkal fizettek munkájukért.

A közösségi oldalakon hatalmas botrányt okozott a Beyoncé-ról készült fotó, sokan elítélik, mert olyan ékszert visel, melyhez színesbőrűek vére tapad. A bányában, ahol az értékes követ találták, több mint ezer rabszolga halt meg tüdőgyulladás és skorbut következtében, mert nem kaptak megfelelő ellátást. Ezért “Véres gyémántnak” is nevezik az ékszert, melyet a világhírű amerikai ékszerész, Charles Tiffany vett meg 1879-ben és viseli most Beyoncé is a Tiffany reklámkampányában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mason Poole (@mason.poole) által megosztott bejegyzés