Barack Obama hétvégén Kaliforniába látogatott

Világ

Az Egyesült Államok korábbi elnöke, Barack Obama San Diegoba látogatott vasárnap a L’ATTITUDE konferenciára.

Az ország gazdasági sikere azon múlik, hogy a latin közösség mennyire tud jól teljesíteni”

– vélekedett az amerikai ex-elnök. Barack Obama előadást tartott a LATTITUDE konferencia keretében, amely az amerikai latin közösség gazdasági hozzájárulását emeli ki a különféle iparágakban. A négy napos rendezvényen az Egyesült államok volt elnöke mellett is kiemelt jelentőségű felszólalók tartottak előadásokat és prezentációikat. Barack Obama beszédében széles spektrumon érintette a jelenlegi bevándorlási politika, a világjárvány, a faji igazságtalanság és a pop-kultúra kérdésköreit is.

“Minden szférában, karrierben fontos, hogy minden társadalmi csoport fajtól, nemtől, vallástól függetlenül képviseltetve legyen.”

– foglalta össze a hallottakat a konferencia egyik résztvevője.

– Vida Virág –