Bondár Anna teniszező

Bondár Annának a Billie Jean King Kupa az utolsó idei versenye

Sport

A jövő hétvégi, nagyváradi Billie Jean King Kupa lesz az utolsó idei versenye a női tenisz-világranglistán 59. Bondár Annának.

 

A Hajdúszoboszló SE sportolója csütörtöki interjújában elmondta, a múlt évvel ellentétben nem Dél-Amerikában fejezi be a szezont, ehelyett egy hosszabb felkészülést csinál végig.

“Emiatt lejjebb fogok csúszni a ranglistán, de így is bőven bent maradok a top 100-ban. Remélem, jövőre még feljebb tudok jutni az idén elért 50-es karriercsúcsomnál. Karácsony után utazok el Ausztráliába, ahol a 2023-as szezont elkezdem majd”

– jelentette ki a 25 éves játékos.

Az idei évre visszatekintve elmondta, az volt a cél, hogy megragadjon a top 100-ban, és ez volt az első éve, amikor végig a legjobbak között játszott. Az idény összességében pozitívnak értékelte, elődöntőt vívott 250-es besorolású tornákon, igaz, a Grand Slameken nem volt szerencséje a sorsolásnál.

A jövő pénteken és szombaton sorra kerülő, romániai Billie Jean King Kupa-rájátszásról az MTI érdeklődésére Bondár Anna közölte, kisebb pihenő után, a héten kezdte meg az edzéseket, a válogatott fele pedig egyelőre külföldön versenyez.

“A jövő héten már együtt készülünk. Nagy lesz a tét, de mivel Nagyvárad közel van a határhoz, reméljük, minél több szurkoló elkísér bennünket. Ismerjük az ellenfelet, a legjobb három román, azaz Simona Halep, Sorana Cirstea és Irina Begu nem fog játszani ellenünk, de így sem szabad lebecsülni őket. Győzni megyünk!”

– tette hozzá.