A kéttannyelvű Lilla téri Általános Iskola egyik takarítónője kora reggel éppen a munkahelyére tartott, amikor leütötték és kirabolták – tudta meg a Cívishír. Az eset az iskolától nem messze, a Töhötöm utcán történt.
A sértett elvesztette az eszméletét, az utcában lakó egyik pedagógus ismerte fel, amikor magához tért. Elmondása szerint egy csuklyás férfi volt az elkövető, aki elvitte a takarítónő táskáját, benne a pénztárcával, a mobiltelefonnal, az iratokkal.
A rendőrség tájékoztatása szerint augusztus 19-én 6 óra körül ismeretlen tettes egy nő kezéből határozott mozdulattal a táskáját kirántotta, majd az eltulajdonított értékkel elmenekült. Az esetről a hölgy feljelentést tett a Debreceni Rendőrkapitányságon, mely során elmondta, hogy az ismeretlen nem bántalmazta, hanem a rántás hatására esett el, melytől a térdén könnyebben megsérült, az eszméletét azonban nem vesztette el. A rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében, mely jelenleg is folyamatban van. A Debreceni Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettessel szemben.