Angol font

Több mint négy évtizedes csúcson a brit infláció

Európa

Több mint négy évtizedes rekordra gyorsult októberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az energiahordozók árának emelkedése.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árindex (CPI) a múlt hónapban 11,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Szeptemberben 10,1 százalék, augusztusban 9,9 százalék volt a tizenkét havi brit infláció.

Az októberben mért ütem a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.

A modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb 41 éve, 1981 októberében volt ennél magasabb az éves brit infláció 11,2 százalékos ütemmel – áll az ONS szerdai beszámolójában.

A statisztikai hivatal tájékoztatása szerint októberben átlagosan 2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak Nagy-Britanniában, mint szeptemberben. Ez megfelelt a 2021 júliusában mért tizenkét havi inflációs rátának, vagyis az elmúlt egy hónapban ugyanannyival emelkedtek az árak, mint a tavaly júliussal zárult egy teljes évben.

Az ONS adatai alapján az októberi infláció teljes kosarának átlagán belül a háztartási energiahordozók inflációja volt a fő hajtóerő, annak ellenére, hogy a múlt hónaptól érvénybe lépett a háztartások éves energiadíjának felső korlátja.

A brit kormány szeptemberben jelentette be, hogy a megélhetési költségek emelkedésének megfékezésére kidolgozott cselekvési programja alapján októbertől 2500 font (1,15 millió forint) lesz a háztartásoknak évente számlázható átlagos energiaellátási díj felső határa. Ezt az árkorlátot eredetileg két évre tervezték, de Jeremy Hunt pénzügyminiszter nemrégiben bejelentette, hogy az intézkedést jövő áprilisban felülvizsgálják.

A brit statisztikai hivatal szerdai beszámolója szerint a háztartási földgáz ára októberben kilowattóránként 7,8 pennyről 10,3 pennyre, az áramszolgáltatásé 27,2 pennyről 34 pennyre emelkedett.

Az ONS hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy számításai szerint a múlt hónapban életbe lépett árkorlát nélkül a háztartási földgáz egységára 14,8 pennyre, az elektromos áramé 51,9 pennyre emelkedett volna.

A statisztikai hivatal kimutatása szerint azonban az általános háztartási energiaköltségek így is 24,3 százalékkal emelkedtek szeptember és október között, és a brit háztartások a múlt hónapban átlagosan 88,9 százalékkal fizettek többet az energiaellátásért – az áramért, illetve a földgázért és egyéb fűtőanyagokért -, mint egy évvel korábban.

A brit infláció a gazdaság visszaesésével párhuzamosan emelkedett több mint négy évtizedes csúcsra.

Az ONS minap ismertetett első becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) értéke az idei harmadik negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a második negyedévvel összevetve.

Szeptemberben 0,6 százalékos GDP-csökkenést mértek havi összevetésben az augusztusi 0,1 százalékos visszaesés után.

A Bank of England legújabb pénzügypolitikai jelentése azt valószínűsítette, hogy Nagy-Britannia – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság – a következő két évet recesszióban tölti.

Ez lenne a leghosszabb recesszió azóta, hogy a brit gazdaság teljesítményének mérése a jelenlegivel összehasonlítható módszertannal az 1920-as években elkezdődött.

(MTI: Kertész Róbert)